Világvége: 2012. december 21.

A Daily Telegraph internetes portáljának Technológia lapján jelent meg  Tom Chivers írása arról, hogy a kilencvenes évek közepén a világgazdasági folyamatok előrejelzésére szerkesztett “web-bot-rendszer”, amely megjósolta a szeptember 11-i merényletet és a 2004-es tsunamit – 2012 december 21-re teszi a világvégét.  Nem magyaráz, nem indokol: a birtokába jutott adatok alapján úgy látja, 2012 december 22-én nem lesz Internet, nem lesznek gazdasági folyamatok, nem lesz politika, nem lesz emberi tevékenység, nem lesz időjárás. Ami azt jelenti, hogy élet se nagyon lesz, legalábbis emberi élet.

A folytatáshoz kattints ide: http://alfoldielet.wordpress.com/2009/11/18/vilagvege-2012-december-21/

Újságíró pályázat - fotós pályázat

A Magyar Világ Iskola Egyesület újságírópályázatot hirdet.
A pályázaton részt vehet korhatár nélkül mindenki, aki tehetséget és ambíciót érez magában, hogy újságíró legyen. A pályzatra első körben egy riportot, egy tudósítást és 3 rövid hírt kell beküldeni, Word doc, rtf, illetve Open Office dokumentum formátumban 2009. december 20-án 22.00 óráig az egyesület e-mail címére: vilagiskola@gmail.com .
A folytatáshoz kattints ide...  http://alfoldielet.wordpress.com/2009/11/03/ujsagiro-palyazat/ http://alfoldielet.wordpress.com/2009/11/03/fotos-palyazat/

FIGyuArt

Kell egy csapat. Nemcsak kell, van is. Vagyunk itt páran, képző- és iparművészek, könyvkiadásban, sajtóban otthon levő emberek, műszakiak, tervezők.

Nagy feladatok teljesítésére vagyunk képesek, de a kicsiket is vállaljuk. Már ha vannak. Tudom, hogy minden pénzkérdés, de azért talán mégsem minden. Ezt annakidején még a végletekig pénzéhes és elődeikhez képest - tisztesség ne essék szólván - bunkó rómaiak is tudták.

Épületeik, tervezett városi, falusi tereik, kertjeik romjaikban is csodálatot keltenek bennünk, egyszerűen azért, mert művészeket alkalmaztak a tervezéshez és megvalósításhoz.

Elgondolkodtat: miért van az, hogy egy épületet, egy teret rondára csinálnak, amikor ugyanannyiért szép is lehetne. Valahogy azt hiszik valakik - és úgy tűnik, sokan vannak ezek ebben az országban -, hogy az esztétika luxus.

Pedig az, hogy az ember jól érzi-e magát a környezetében, jórészt ettől függ.

Azt meg minden tőkésnek (munkaadónak) tudni kell, hogy a munkás akkor igazi munkaerő, ha jó a közérzete.

Ha másért nem, hát ezért kellene figyelni arra, hogy jelen legyen környezetünkben a művészet:

TE, FIGYU! ART!

Gácsi Mihály

Már 22 éve eltávozott közülünk Gácsi Mihály zalaegerszegi festő és grafikus. Világvége-víziói, országromlás-víziói ijesztőek, de egyre inkább valóságosak lesznek. Álljunk meg egy pillanatra előtte, vegyük le a kalapot, és nézzük meg képeit: ha nem vigyázunk, ilyen lesz a jövőnk.

Szabadiskolában tanult. 1949-1952: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Koffán Károly. 1973: a Szolnok megyei Tanács művészeti díja; 1974: a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának különdíja; Munkácsy-díj; 1975: Nyári Tárlat, fődíj, Szeged; Képzőművészeti Találkozó, Subotica, különdíj; 1976: Alföldi Tárlat, Munkácsy-érem; Dél-alföldi Tárlat, Szentes Város Tanácsa Koszta-érme; Nemzetközi Fametszet Biennálé, Banská Bystrica (CSZ), III. díj. 1956-tól 1974-ig a szolnoki, 1974 és 1976 között a hódmezővásárhelyi művésztelepen, 1976-tól haláláig Zalaegerszegen élt és dolgozott.

Szatirikus, tragikomikus hangvételű fa- és linómetszeteket, rézkarcokat alkotott. A 70-es évek közepétől érdeklődése ismét a festészet felé fordult. Tájakat, csendéleteket festett.

Mesterei: Domanovszky Endre, Hincz Gyula, Koffán Károly.

(Forrás: www.tankonyvtar.hu)

Zord idő

Hát vége, a nyár, ha egy hónap késéssel is, elbúcsúzott tőlünk. Zord idők jönnek, még talán a vénasszonyok nyarában (amerikaiasan "indián nyár", de errefelé ritka az indián, úgyhogy maradok a régi magyar kifejezésnél) reménykedhetünk.

Lehet, hogy az október második fele derűs lesz. Meg a november első fele, És talán a második.

Meg - ahogy mostanában, a klímaváltozás okán szokott - a december.

És akkor már csak a januárt kell átaludni valahogy, februárban pedig megbeszélni a medvével, hogy most már nem érdemes visszabújni.

De egyelőre itt a zimankó, tördeli a szél a fákat, hideg eső zuhog. Nem maradt más a fényes őszelőből, csak pár kép.

Megint Szabadkígyós

Szabadkígyós nem hagy nyugton. Ez az Ybl tervezte kastély, még ipari kiegészítőivel is: a hatalmas bádogredőnnyel a teraszra nyíló nappalin, a házikápolna tetejével, ami kísértetiesen emlékeztet a Keleti Pályaudvar egynémely tetőmegoldására - nem taszít, hanem vonz.

Aránytalanságában a lovakirályok százévekig toldozott-
fodozott, bűbájosan céltalan tornyokkal ékesített palotáit látom, homlokzata az elfordított toronnyal, a klasszicizáló párkányzattal és a reneszánsz boltívekkel meseszerűen vidám.

És a park körülötte, egy álom. Itt-ott nyomasztó álom, mert látni a rengetegben kidőlt faóriásokat, és bizony félelmetes a szélben nyöszörgő ősfák alatt járni,

különösen annak tudatában, hogy a bejáratnál tábla hívja fel a figyelmet a veszélyre.

Csak saját felelősségedre sétálhatsz a hatalmas tölgyek, platánok, juharfák, vadgesztenyék alatt.

A mocsárciprusok hatalmas, bütykös támasztógyökereikkel, még bírják néhány száz évig.

De inkább nézzük, a fotók nem veszélyesek...

A rablóbanda és az állam

Szent Ambrus (Ambrosius, Milánó püspöke, 340 - 397) írja:

Az államot az különbözteti meg a rablóbandától, hogy az egyszerű emberektől erőszakkal elvett pénzt közcélokra és nemes célokra fordítja. Ha nem erre fordítja, semmi különbség köztük.

Megszívlelendő és időszerű. Ma ha adózunk, át kell gondolnunk: nem olyan-e, mintha rablónak mondanánk: "Légy szíves, rabolj ki, kérlek!"?