Modern mitológia - A haladás mítosza

"Haladjon Ön is a korral - süssön Váncza* sütőporral!"

Ebben a meglehetősen bárgyú szlogenben benne foglaltatik a huszadik század haladáskomplexusa. A "fejlődés", a "haladás" fogalma társadalmi szinten rendszerint a "technikai fejlődés" fogalmával azonosul. A technika ebben a században valóban rendkívüli intenzitással fejlődik, valami egyre gyorsuló, daganatszerű burjánzással, és fejlődése az általánosan elfogadott tézis szerint az emberiség javát szolgálja.

Nomármost, hogy mi az emberiség java, azt elég nehéz eldönteni. Még az egyes ember se képes egyértelműen meghatározni, mi a jó az ő számára, nemhogy egy többmilliárd egyedből álló individuumkonglomerátum. Az emberiség csak a kiválasztott vezetőkön keresztül képes önmagát és szükségleteit meghatározni. A vezetők kiválasztása pedig épp eléggé esetleges ahhoz, hogy ne a többség, és végképp ne az egész érdekeit képviseljék.

A vezetők elsősorban a saját érdekeiket képviselik, és e sajátos érdekképviselet hajtja a világot, úgymond, előre. De mielőtt személyiségvizsgálatnak vetnénk alá a politikusokat, meg kell mondanunk: semmiben sem különböznek az adott társadalom átlagemberétől, mindössze a befolyásuk alá vont folyamatok nagyobb horderejűek. A politikai vezetőket mindig gazdasági érdekcsoportok irányítják, a gazdasági érdekcsoportokat pedig a könnyű, gyors profitszerzés vágya mozgatja.

Nem térek ki itt a tőke működtetésének bonyolult közgazdasági kérdéseire, hiszen ezek tárgyunk szempontjából teljesen lényegtelenek. A tőke működésének egyszerű fizikai folyamata a következő: a tömegeket fogyasztásra ösztönözni, ugyanezekkel az emberekkel megtermeltetni a fogyasztási javakat, ezáltal termelésfüggővé tenni a fogyasztásfüggő egyént, akinek így közvetve érdekévé válik a fogyasztásnövekedés, amelye termelésnöveléssel lehet követni, ez viszont a technológia változását, finomodását, az úgynevezett technikai fejlődést eredményezi. Az egyén sajátos rabszolgaságban él ilymódon: részt vesz a termelésben, hogy fogyaszthasson, de a termelés profitjából nem részesedik olyan mértékben, hogy maradéktalanul kielégíthetné rafinált módszerekkel felajzott fogyasztási vágyait.

Az igazi paradoxon az a folyamattal kapcsolatban, hogy az irányítók sem vonhatják ki magukat a hatása alól. Ugyanolyan rabszolgái az általuk koordinált növekedési folyamatnak, mint foglalkoztatottjaik.

A kérdés kulcsa tehát a növekedés. Ez a kifejezés a fejlődés biológiai értelmezésével rokon, és ebben az értelmezésben valóban helytálló a "technikai fejlődés" közhely általános használata.

A mítosz hordozója a propaganda.

Az ember természetes fogyasztói ösztönét kihasználó és felnagyító reklámok tömeges elszaporodása a gyorssajtó elterjedésének időszakára - az 1800-as évek első harmadára - tehető. Módszerei az idők folyamán alapvetően nem változtak, csak finomabbak, aprólékosan kidolgozottak lettek. Ezeket megintcsak nem érdemes ehelyt boncolgatni, hiszen a huszadik század minden szülötte bőrén érzi a hatásukat. Annyit csak róluk: bizonyos áruk plakátjai szakrális ikonként működnek. Ilyen például a Coca-Cola**, ez a fertelmesen cukros, orvosságszerű szirup, amit a propaganda tett a világ legtöbbet fogyasztott italává. Sok jobb ital van, és szinte minden ital egészségesebb nála, de a plakátja a legeldugottabb koszfészekben megtalálható, és az automaták és globalizált gyorsbüfék révén kényelmes hozzájutni.

A másik jellemző példa a kék vászonnadrág, amelyet Lee*** óta mint praktikus és kényelmes utcai viseletet reklámoznak. Különleges szabása sokféle betegség okozója, esztétikailag valahol a "még hordható" és a "rém ronda" kategóriák környékén helyezhető el. Ennek ellenére a ceig munkásnadrág (farmer****) óriási karriert futott be, köszönhetően a körülötte dúló reklámhadjáratoknak.

Az efféle ikonok foglalják el a "modern" ember fejében a szakállas Öregisten, a mosolygó Buddha és a hurik között sétáló Allah helyét.

A propagandának köszönhetően fejlődő termelő apparátus pedig rákos daganatként burjánzik a bioszféra testén. A terjeszkedő fogyasztás a fogyasztók életfeltételeinek rohamos romlásához vezet. Ez azonban nem tántoríthatja el a reklámokkal elkábított tömeget a termelés-fogyasztás ördögi körében való részvételtől. (Dehogy ördögi kör! Mókuskerék ez, az ördög, ha létezne, jókat röhögne rajta.)

A fejlődés-rögeszme ad abszurdum vitelének legjellemzőbb mutatványa volt az úgynevezett "létező szocializmus". A huszas évek Szovjetuniójának legkézzelfoghatóbb vívmánya a villamosítás volt, amelyet valamely szellemes szocreál propagandista a külföld felé azzal népszerűsített, hogy az egyszerű muzsikok "Iljics lámpácskai"-nak becézik a villanykörtéket. Ami lehetett igaz is, de ez inkább az orosz néplélek reklámja, mint a villamosításé.

"Az ember legyőzi a természetet!" - hirdették a május elsejei transzparensek (Május 1. A Munka Ünnepe. Ezen a napon hordozták körbe nagy körmenetekben a szocialista tábor országaiban a legszentebb ikonokat: Marx*****, Engels****** , Sztálin******* és Lenin******** képeit.)

És valóban: folyókat térítettek el, hatalmas külszíni bányákat nyitottak, addig elképzelhetetlen méretű kohóműveket és fegyvergyárakat létesítettek.

A fejlődésnek ez a militarista értelmezése a háborúkban megszokott eredménnyel zárult: a legyőzött elpusztult. A terjedő sivatag, az olajos tundra, a kopaszra nyírt tajga a haladó szocializmus csodálatos győzelmének tanúbizonyságai. Ráadásul a fejlődés evolúciós elméletét a revolúciós elmélettel cserélték fel: a Sztálin által továbbfejlesztett lenini doktrína a "permanens forradalom"-ról nemcsak politikai, hanem gazdasági kategória is. Miután ennek rendelték alá az egyes ember minden életmegnyilvánulását, még a normál kapitalizmusnál is embertelenebb társadalmi berendezkedést sikerült teremteniük.

Korszakalkotó eredményük a mítoszalkotásban a kortárs vezetők mitológiai hőssé emelése. (Az istenkirályság intézménye már az ókorban is ismert volt, ez azonban nem hatott ki visszamenőleg a királyisten gyermekkorára, és nem próbálták a tudomány és a fejlődés abszolút mércéjeként beállítani az uralkodó összegyűjtött műveit.)

A totális fejlődésre alapozott rendszer összeomlott. Mivel ez volt a műszaki forradalomra alapult államkapitalista társadalom legdurvább formája, összeomlása komoly figyelmeztetés: hamarosan követni fogják a kifinomultabbak is. A természet folytonos változása nem enged meg olyan egyenes vonalú, töretlen és rohamos fejlődést, mint amilyet az újkor civilizátorai elképzeltek.

A természet katasztrófák sorozatán keresztül építi át meg át önmagát. Kész, berendezett, fejlett világokat képes kipusztítani, hogy újakat teremtsen helyettük. Nem kell másra gondolnunk, csak a dinoszauruszok kihalására. Nekik tragédia, a természetnek esély egy újabb világ-kísérlet létrehozására. És most itt a kísérlet eredménye: néhány milliárd ember, és újra egy fajspecifikusan berendezett világ. Itt minden az embert szolgálja, aki szentül hiszi, hogy az általa elindított fejlődés töretlen, és ez így mehet az idők végezetéig. A katasztrófa pedig már itt lapul a jól berendezett világban. A fehérjeszerkezetek rendkívül bomlékonyak. De hadd ne mondjak itt próféciát: a világnak nem lesz vége, legfeljebb a technikai civilizációnak, esetleg az emberiségnek. A természet él tovább, és űzi játékait.

Az utóbbi három mondatot azért írtam le, hogy ne mondja senki: tudtam, és mégsem szóltam előre.

*Váncza – egy úgynevezett márka,ilyen fantázianevekkel próbálták meg vonzóbbá tenni áruikat a huszadik század gyárosai.

**Coca-Cola: a század legnépszerűbb üdítőitala. Az amerikai kultúra két fő pillére a Coca-Cola és Miki egér.

***Lee: Amerikai szabó, a farmernadrág feltalálója.

****farmer: indigóval színezett vászonból készült nadrág. Amerikában a tizenkilencedik század végén kezdett terjedni, a huszadik század második felétől a globalizáció jelképeként szerte a világon viselik. A harmadik évezred elején kezd kikopni a divatból.

*****Marx, Karl: tizenkilencedik századi német közgazdász és filozófus, a kommunizmus kitalálója. Nem ezért szeretjük: fő műve, A tőke a kapitalista gazdasági és politikai rendszer alapos és megbízható elemzését adja. Megfelelő kritikával elemzései máig használhatók.

A Szovjetunióban szentként tisztelték, képe minden pártirodában ki volt függesztve.

******Engels, Friedrich: német közíró, filozófus. Marx társa az úgynevezett marxista filozófiai tézisek megalkotásában. Marx halála után ő terjesztette el a kommunista ideológiát szerte Európában.

*******Sztálin (Joszip Viszarionovics Dzsugasvili) Grúz származású forradalmár és államférfi. Lenin halála után ő szilárdította meg az úgynevezett proletárdiktatúrát az orosz birodalom területén. A második világháború után birodalma határai erősen Nyugatra tolódtak: fél Európa a szocialista táborba tartozott. Halála (1953) után az általa felépített birodalom viszonylag gyorsan felbomlott: halálának negyvenedik évfordulóját már Oroszországban is csak kisebb, elszántan nosztalgiázó csoportok ünnepelték meg.

*******Lenin: (Vlagyimir Iljics Uljanov) Orosz filozófus, politikus, államférfi. 1917-ben az Oroszországban a világháború okozta elégedetlenségből kirobbant forradalmat meglovagolva és továbbfejlesztve, létrehozta a Szovjetuniót. Német emigrációból tért vissza, első dolga volt különbékét kötni Németországgal: valószínűleg eredetileg a német titkosszolgálat megbízásából dolgozott. A lehetőség megragadásával viszont egy új világbirodalom alapjait rakta le, amelyet utóda, Sztálin szilárdított meg, ha nem is hosszú időre. Társadalomépítő kísérlete, ha nem is túl sikeres, történelmi távlatból szemlélve érdekesnek nevezhető.

Gyógyító növények (részlet)

A természet szinte minden bajunkra gyógyírt kínál. Azokra is, amelyeknek az az oka, hogy eltávolodtunk a természettől, elfelejtettük, hogy társadalmasól, politikai és pénzügyi rendszerestől, városostól és internetestől a természet elidegeníthetetlen részei vagyunk.

Borostyán

(Hedera helix)

Ez a szép, örökzöld kúszónövény nemcsak dísznövényként, rézsűk, falak befuttatására, árnyékos helyeken talajtakarásra hasznos, hanem mind a népi, mind a hagyományos gyógyászatban alkalmazott gyógynövény.

Teáját máj-és epekőbántalmak ellen isszák, de bőrnyugtatóként is használják, visszérkrémek alkotórészeként. A népi gyógyászatban ótvar, fejtisztátalaság esetén hajmosásra alkalmazzák. Sárgaság elleni teakeverékek alkotóeleme. A teát a növény leveléből készítik, egy csésze vízre 1/2 evőkanál apróra vágott borostyánlevelet számítva.

Burgonya

(Solanum tuberosum)

Igen, krumplival is lehet gyógyítani! A nyers rózsaburgonya leve krónikus savtúltengés gyógyszere. Hosszabb használatától elmúlik a gyomorégés és más kellemetlen kísérő tünetek is megszűnnek. A nyers, reszelt burgonya háziszer égési sebekre. A népi gyógyászatban gégefőhurut és hörghurut ellenszere a héjában főtt burgonya főzővize. Ezt itták régen álmatlanság ellen is. A héjában főtt krumpli egyébként sok C-vitamint tartalmaz. A C-vitamin a burgonya héjában található nagy mennyiségben, főzéskor onnan kerül a gumó belsejébe, ezért a hámozott krumpliból szinte teljesen hiányzik.

Burgonyakásából meleg borogatást készítenek vesegyulladásra, lábszárfekélyre és gennyedésekre.

Fecskefű

(Chelidonium majus)

Kerítések mentén, parlagokon, erdők szélén közönséges gyom, sárga virágai májusban messziről szembetűnőek. Az eltört szár sűrű, sárga tejnedvet bocsát ki. Háziszerként belsőleg nem javasolt az alkalmazása, mivel egyfajta szívmérget tartalmaz, és a nyálkahártyákat és a bőrt izgató hatása miatt orrvérzést és allergiás tüneteket is okozhat. Alkoholos kivonatát májgyógyszerként használják. Morfium és kokain helyett fájdalomcsillapítóként is alkalmazták, mivel a benne lévő chelidonin a morfiumhoz hasonló hatású. Szárított levelének pora a népi gyógyászatban rosszul gyógyuló sebeket és daganatokat, a friss növény nedvéből készült kenőcs fakadékot gyógyít. Maria Treben szerint friss nedve szembajoknál alkalmazható.

Fokhagyma

(Allium sativum)

Evlia Cselebi szerint a magyarok között azért nem dúl az Európát végigsöprő pestis, mert a fokhagymát is fokhagymával eszik. A fokhagymás sültek, a fokhagymás kolbász, a fokhagymamártás a királyi, főúri lakomákról ránk maradt írásos emlékek szerint a legrégebbi időktől állandó fogás volt a magyar asztaloknál. Manapság sokan azért nem mernek fokhagymát enni, mert jellegzetes, erős szaga van. A szag egy fogmosással vagy rágógumival, esetleg egy alma elfogyasztásával semlegesíthető. Emiatt nem kéne lemondani a fokhagyma áldásos élettani hatásairól. Konyhai fűszerként étvágyat gerjeszt, erősíti a gyomrot, megszünteti a felfúvódást, megelőzi és szünteti a bélfertőzést. Rendszeres fogyasztása fontos az érelmeszesedés megelőzésére, de a kialakult betegség tüneteit is csökkenti. Baktériumos és vírusos fertőzéseknek egyaránt megelőző gyógyszere, influenzás időben ezért kimondottan javasolt a fokhagymafogyasztás: ér annyit, mint egy védőoltás. Főzete (2 közepes gerezd 2 dl. vízre) köptető, vizelethajtó. Tejbe főzve bélféregűző háziszer, embernél és állatnál egyaránt alkalmazható. Kenőcsben ótvar és fejtetű elleni szer.

Pannónia régi lakói fokhagymagerezdeket hordtak a nyakukban, ugyanis a kelta, ősgermán hiedelemvilágban ez a növény az erő jelképe volt. A növény egyik vadon élő rokona a parkjainkban, ligeterdeinkben, gyümölcsöseinkben élő metélőhagyma, amely a fokhagyma és a vöröshagyma íz-és illatanyagait egyesíti magában. (Ez a hagyma nem azonos a cserépben árult metélőhagymával.)Tavaszi gyomorerősítőként vajaskenyéren és főzeléknek elkészítve egyaránt javasolt a fogyasztása.

Vöröshagyma

(Allium cepa)

Étvágygerjesztő és vizelethajtó. A tejben főzött hagyma bélféregűző hatású. Vizelési zavarnál rozmaringgal keverve, mézes vízben főzve vizelet elválasztó háziszer. Nyitott rosszindulatú, gennyes sebre és daganatra, megkeményedett mirigyekre pirított hagymát rakjunk fel, ennek tisztító, érlelő hatása van. Köhögés, torokgyulladás esetén a mézzel vagy cukorral főzött hagymaszirup kitűnő gyógyszer. Fagyás gyógyítására a besózott hagyma leve alkalmas: ezzel dörzsöljük a fagyott testrészt. Reumatikus fülfájásnál egy-két csepp felmelegített hagymalevet lehet a fülbe cseppenteni, fülfájás, fülzúgás esetén összezúzott, nyers, nem csírázó hagymából borogatást készítünk, és levét a fülbe cseppentjük. Tejjel és mézzel megfőzve szemkötőhártya-gyulladást múlaszt. A szoptatós anyák kerüljék a vöröshagyma túlzott fogyasztását, mert az illóolajok átmennek a tejbe. Hajnövesztőszerként is használatos. Ennek receptje: 3 nagy hagymát apróra vágunk, és 1 l. gyümölcs- vagy seprőpálinkában, ennek híján 70%-os alkoholban 3 napig meleg helyen áztatunk. Leszűrjük; ugyanekkor 1/2 l. vízben 20 g. tölgyfakérget a felére befőzünk és átszűrjük. A két szüredéket összeöntjük, és a megmosott fejbőrt 3 napig reggel-este ezzel dörzsöljük be.

Bodza

(Sambucus nigra)

A fekete bodza nem keverendő össze a gyalogbodza néven is ismert földi bodzával, amelynek bogyója erős hashajtó. A bodzacserje vadon akácosok aljnövényzetében, árokpartokon fordul elő. Ültetik is, főleg területhatároló sövényként, innen az egyik népi elnevezése, a gyepübodza. Csetének is hívják. A bodzavirág-tea izzasztó, meghűlés háziszere. Szünteti a náthából eredő fej-, fog- és fülfájást, mérsékli a hőemelkedést és a köhögést, oldja a nyálkát. Citrommal ízesített, forró bodzateát igyon a náthás beteg 2-3 óránként, míg a tökéletes izzadás be nem áll. (Magas láz esetén ne adjunk izzasztó teát!) A bodza gyökere és a vékony ágak friss kérge vizelethajtó hatású. Fogyókúrás szerek alkotórésze. A gyökér hashajtó is: fogyókúránál ezért inkább a kéreg főzetét használjuk. A gyümölcs forrázata nyugtató és fájdalomcsillapító, migrén esetében jó eredménnyel alkalmazható, rutával és kecskefűvel keverve. A bodzabefőtt és dzsem gyomor-, vese- és hólyagöblítő; enyhe hashajtó és nyálkaoldó hatása miatt fogyasztása bélrenyheségnél is ajánlott. A bodzadzsem készítéséhez nem kell a bogyókat feltétlenül áttörni, az egész bogyókból készült lekvár kiváló, illatos csemege. Főzéskor a bogyók héjában lévő pektin megkocsonyásítja a kifövő levet. A végtagok, főleg a lábak vizesedésénél vízdaganat-oszlató a vékony ágak szárított, porrá tört kérgéből rozsliszttel készített tészta, amelyet vékonyan a daganatra kenünk, ruhával rögzítjük, és ezt félóránként, óránként ismételjük, amíg a daganat teljesen le nem lohad.

Narancs

(Citrus aurantium)

Nem nálunk terem, de manapság üzletben mindig kapható, kedvelt déligyümölcsünk. Ázsiában vadon terem, a Földközi-tenger medencéjében termesztik. A narancshéj gyomorerősítő hatású, bél- és gyomorfájdalmak leküzdésére teák, tinktúrák és szirupok készülnek belőle. Héja, de főleg virága az álmatlanság elleni és idegnyugtató teák egyik értékes és ártalmatlan alkotórésze. A narancshéj-szirup petefészek- és méhgyulladás hatásos gyógyszere. A rossz emésztés ellenszere a reggel éhgyomorra elfogyasztott narancs, amely serkenti a gyomornedveket kiválasztó mirigyeket. Gyenge csontú gyermekeket szoktak ledörzsölni naranccsal, igen jó eredménnyel. Étvágygerjesztő, gyomorerősítő likőr készíthető a következő alapanyagokból: 15-15 g. benedekfű, ezerjófű, tárnicsgyökér, narancshéj; 8 g. szegfűszeg, 12-12 g. üröm és kálmos gyökér 14 napig 1 l. 70%-os alkoholban vagy rozspálinkában (whisky) ázik. A szüredéket 1/2 l. vízzel hígítjuk, ízlés szerint cukrozzuk, de cukor nélkül is kellemes; étkezés előtt egy kupicányi javallott belőle.

Kukorica

(Zea mays)

A hazánkban is hatalmas területeken termesztett mezőgazdasági növény gyógyászati célra is alkalmas. A kukoricabajusz vesebaj, hólyagbántalom gyógyszere, vizelethajtó és húgykőoldó hatású. Köhögés elleni háziszer a kukoricaszemmel együtt főzött bajusz leve. A szüredéket cukorral vagy mézzel ízesítik, és forrón itatják a beteggel. A fiatal kukoricaszár sós vízben kifőzve kiváló kompótot ad; belőle konzervipari szirup is készül. A kukoricaliszt és -dara az utóbbi időben a csecsemőélelmezésben játszik jelentős szerepet; ugyanis a lisztérzékenység kialakulásának megelőzésére ezzel pótolják a búzalisztet és búzadarát. Az erdélyi puliszka a reformtáplálkozás térhódításával kezdi újra elfoglalni helyét táplálkozásunkban, és az Olaszországból ismerős polentával együtt segít megőrizni egészségünket.

Káposzta

(Brassica oleracea)

A savanyú káposztát nyersen gyomorrontásnál, különösen, ha az romlott ételtől származott, régóta használják. Hashajtó és szélhajtó, a gyomor és a belek gyors tisztulását szolgálja. Külső borogatásra is használták, gyulladt sebeknél, levével együtt, mert fájdalmat is szüntet. Ajánlják a régiek a savanyú káposzta-borogatást égési sebekre és méhcsípésre is. A savanyított káposzta amúgy egyik legjobb téli C-vitamin-forrásunk. Gyomorerősítő, béltisztító, közérzetjavító hatását fokozza, ha elkészítésénél szőlőt, bort vagy borókabogyót is használtak. Régi népi tapasztalat, hogy a savanyú káposzta-kúra enyhíti a köszvényt.

Paradicsom

(Solanum lycopersicum)

A nyers gyümölcs vértisztító, vértolulást oszlató. Érelmeszesedés megelőzésére rendszeres fogyasztása ajánlott. A nyári vértisztító kúrák elengedhetetlen kelléke. Nőknél a változó korral együtt járó tüneteket enyhíti. A nyersen kipréselt, szűrt paradicsomlé fogyókúrához használatos; ez a legártalmatlanabb fogyasztószer. A gyümölcs C-vitamin tartalma nagyban függ az érlelés körülményeitől és a tárolás hosszától. A mesterségesen érlelt és hosszan tárolt paradicsom vitamintartalma kisebb.

Spárga

(Asparagus officinalis)

Hívják még nyúlárnyéknak, istenlovafarkának, spáringónak. A kerti növény nemcsak kitűnő főzelékféle, hanem egyúttal vizelethajtó és vértisztító is. A nyers spárgát vagy a levét vesebajok, hólyaghurut, szívdobogás ellen fogyasztják. Prosztatatúltengés, cukorbaj és nemi tehetetlenség gyógyszere. (Figyelem! Állandóan használni nem szabad!) Magja a népi gyógyászatban gyomorgyengeséget és makacs hányást szüntet. Podagrások ne fogyasszák.

Kis Magyar Enciklopédia

Hahó, drága Olvasóim, megint egy kis önreklám! Iksz évvel ezelőtt elkezdtem szerkeszteni egy netenciklopédiát, aztán más dolgaim akadtak, és félbehagytam, de van benne sok olyan írás és kép, ami titeket is érdekelhet. Ajánlom szíves figyelmébe mindenkinek A NEGYEDIK VILÁG című esszésorozatot, ami egy új világrendet óhajt megalapozni, lévén hogy ez a régi szép lassan összedől. De a szentekről szóló írásaim is tartogatnak meglepetéseket. Gyógynövényismeretben mindig jó voltam, érdemes megnézni A GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEK lapot is. Mostanában valószínűleg folytatom az Enciklopédiát.

Szívem egyik csücske a HUSZADIK SZÁZAD című történelemzanza, ezt egészen biztosan írom tovább. Ez nem iskolás történelem, benne van az is többek közt, ahogy a családom, rokonaim, barátaim megélték - és ha eljutok odáig, hát a személyes élményeim is benne lesznek.

A cím, ahol megtaláljátok: http://enciklopedia.lapok.hu

Cigánybál a Hiltonban

Folytatásos regény a blogban!

Vigyázat! Szatirikus, ironikus, demoralizáló, destruktív! Csak erős agyizomzatúak olvassák! Idősebbek - akik emlékeznek az eseményekre - hamarabb abbahagyhatják!

Az illusztrációknak semmi közük a tartalomhoz. (A szerző)

És most elkezdődik!

A regényben kitalált személyek és helyszínek szerepelnek.

Ha valaki mégis magára ismer, gondosan titkolja el.

Csak vidáman, hölgyeim és uraim, csak vidáman! Ez az évszázad bálja, a cigánybál a Hiltonban! A cél jótékony, a menü elsőrangú, a vendégek válogatottak! Íme, díszvendégünk, a leendő miniszterelnök!

(gyomorbajos, szikár úriember, a pénzcsinálás minden trükkje a kisujjában, komolyan és savanyúan készül a feladatra. Az, hogy egy részvénytársaság helyett egy köztársaságot kell gazdaságilag gatyába rázni, nem oszt és nem szoroz. Ő oszt és szoroz, ő az, aki számít, átvitt és konkrét értelemben. Nem lép be a pártba, amelyik jelölte, neki a Kis Jóska nem parancsol, ő most nagyban játszik, és a harminckét lap között a Kis Jóska a tök fölső.)

A karót nyelt majdani jelöltet az örökvidám Gábor és az öregifjú Erzsike kíséri az asztalhoz, amely mellett főhősünk, Füles Géza is helyet foglal, bár nem miniszterelnök és nem is cigány.

Hogy mégis miért lett főhős, azt, ha megengedik, gyorsan elmesélem.

Az egész úgy kezdődött, hogy a Dévai Jancsit meghívták egy találkozóra. A meghívót a titkosszolgálat kézbesítette, ami azért volt gesztusértékű, mert Dévainak eddig a titkosokhoz nem volt másképp köze, csak mint megfigyelt személynek.

János urat kellemesen érintette, hogy a százados nem a börtönbe szóló meghívást közvetített, hanem egy titkos megbeszélésre invitálta, ahol a párton belüli ellenzék óhajtott konverzálni az alakuló polgári ellenzék tagjaival. A Magyar Szocialista Munkáspárt ugyanis elvezette az országot egy olyan mély szakadékba, amelyből már háborúval sem lehetett kimászni. Persze ezt egyedül nem lett volna képes megtenni, kellett hozzá a nagy testvér, a Szovjet Kommunista Párt hülyesége és tehetetlensége.

Dévai Jancsi tehát kivasalta a jobbik ingét, nyakkendőt kötött, és beült a nagy fekete autóba. A sofőr indított, és a történelem elindult Füles Géza felé.

Hősünkre eközben kollégái úgy néztek, mint tyúk a piros kukoricára, ugyanis megjelent egy könyve. Méghozzá nem valamiféle tanulmánykötet negyvenkilenc tizennyolcadik századi magyar költemény összehasonlító elemzésével, hanem egy mesekönyv.

Még furcsábbá tette a helyzetet, hogy a könyv először németül jelent meg. Aztán kisvártatva angolul is, amit rövidesen követett a magyar nyelvű kiadás. Ez nemcsak furcsa volt, de gyanús is. Az MSZMP iskolai szervezete hökkenten állt az esemény előtt. Megemlítették a városi pártbizottságnak szóló hangulatjelentésben, de nem foglaltak állást az ügyben. Az igazgatónő visszafogottan gratulált, aztán elkezdte keresgélni a hiányosságokat Füles Géza oktatói működésében. Olyan meg volt bőven.

Dévai Jancsit a nagy fekete autó egy vadászházba vitte. A vadászházat a találkozó előtt három titkosszolgálat vizsgálta át olyan szempontból, hogy csakis az általa elhelyezett lehallgató készülékek maradjanak a helyszínen. Ez az intézkedés azonban teljesen feleslegesnek bizonyult, mivel mindhárom szervezet beépített emberei részt vettek a megbeszélésen.

A téma egyszerű volt és magától értetődő: a meghívottakat udvariasan megkérték, hogy vegyenek részt olyan független civil szervezetek megalakításában, amelyek alkalomadtán képesek lesznek átvenni a politikai hatalmat, létrehozván a tömbpártrendszer helyett a többpártrendszert.

Dévai ötvenhat előtt is ült egy kicsit, ötvenhat után is. Óvatosan körülnézett a szobában: látott néhány cellatársat. A régi vallatók közül nem volt jelen senki.

Dévai egy építőipari vállalatnál dolgozott, mint több szakmával rendelkező szakmunkás, ugyanis nem ért rá diplomát szerezni. Amikor elkezdhette volna, folyton leültették. Evidensnek látszott hát, hogy épp őt kérik meg: segítsen már átépíteni kapitalizmussá a szocializmust. De a többi – csupa értelmiségi. Főként bölcsészek. Mit lehet ezekkel kezdeni? ...Végülis mindegy: az elvtársak át akarják adni a hatalmat, hát át kell venni tőlük.

Otthon hosszan emésztette a hallottakat. Nem sietett. A nagy rohanások nem vezetnek sehová, ezt megtanulta az elmúlt harmincegynehány év alatt.

Először a Szabad Kezdeményezések Társaságától kereste meg valaki. Dévai meghallgatta, és várt tovább.

Pár hét múlva azt mondta egy író két kisfröccs között:

– Valami alakul Lakitelken. Gyere el, ott lesz mindenki. A nemzeti oldalról főleg.

Dévai elment.

– A kukoricásban lesnek a munkásőrök – mondta valaki.

– Lefogják azoknak a kezét Moszkvából – dörmögte egy másik.

A lakitelki tanító kertjében felállított fóliasátorban jószerivel mindenki összejött, aki óhajtotta, hogy létrejöjjön a másik Magyarország.

Füles Géza közben munkahelyet váltott. A város öreg gimnáziumába szegődött, málló, vén falak közé, egy felvételi eredményeire büszke tantestületbe. A testületből kilógott az igazgató, aki közvetlen volt, emberi és határozatlan. Minden döntés előtt elrohant a pártbizottságra (legalábbis ezt beszélik róla), hogy kikérje a fölötte trónoló elvtársak véleményét, nehogy hiba csússzék az intézmény vonalvezetésébe. Emellett merész húzás volt részéről, hogy az iskolában oktató gyanús elemek gyűjteményét Füles Gézával szaporította.

Gyanús volt például az öreg könyvek őre, a költő-műfordító Nagy Álmos, aki ugyan orosz és ukrán költőket is fordított pudszámra, de nemzeti konzervatív beállítottságát sohasem rejtette véka alá.

Gyanús volt az iskolatörténész is, súlyos titkok tudója, egyszerűen azért, mert súlyos titkokat tudott. Mindettől függetlenül persze párttag volt, csakúgy, mint az áhítatos és hórihorgas Majláth Jóska, aki azért írta a hangulatjelentéseket a városi pártbizottságnak, hogy ne szerepeljen bennük: ő családostul minden vasárnap ott ül a nagymisén. De gyanús volt a sporttörténész tornatanár is, aki – bár karriert akart építeni, ezért igyekvőn és aktívan részt vett a pártszervezet ülésein – szélsőségesen nacionalista és magánbeszélgetéseiben keményen rendszerellenes volt. És gyanús volt maga a párttitkár is, aki annak ellenére, hogy apósa a város közfélelemnek örvendő ávósa volt, Szekfű Gyula szellemében tanította a magyar történelmet.

Mindezek a gyanús egyének az öreg könyvtárban gyülekeztek. Ha a titkosszolgák komolyan vették volna a dolgukat, bizonyára lehallgató készüléket helyeznek el a teremben. De a három per hármas ügyosztály ezerkilencszáznyolcvanöt óta már nem volt olyan tettrekész és fürge, mint annak előtte. Az ügynökök még működtek, de jobbára a hagyományos történetmesélés szintjén adták tovább az információkat.

Persze az információk az utóbbi időben annyira feldúsultak, hogy az ügynökök, a bőség zavarával küzdve, igazából nem tudták, mit jelentsenek, és mi az, ami nem érinti a lényeget. Épp ezért, ha a gyanús alakok között lett volna beépített ember, ugyancsak megzavarodik, mivel az elhangzó tézisek és antitézisek forrásai és eredői jobbára a moszkvai újságok voltak, mivel ott javában dúlt a glásznoszty és a peresztrojka, míg nálunk a párt és kormány a keletnémetek kiengedésének dicsfényében feredőzött.

Egy teljesen átlagos nap semmivel sem kitűnő délutánján (nem volt például zivatar, sem verőfényes napsütés, a szél sem fújt jobban vagy kevésbé, mint máskor) Dévai találkozott a buszmegállóban Füles Gézával.

– Nálunk is meg kellene alakítani ezt a Fórumot – mondta – megbízható embereket keresnek, akik hajlandók egy kis kockázatot vállalni a szocializmus lebontásáért. Lesz egy összejövetel...

Füles Géza bólintott.

– Ott leszek.

A történelem keze lecsapott. Markába szorította a kapálózó Füles Gézát, és nem engedte el.

Ha most megkérdeznék Füles Gézát, mi a történelem, azt válaszolná:

– A történelem egy dög. Egy jellemtelen szemétláda, de amúgy egészen kellemes fickó. Azóta sokat söröztünk együtt, elmesélte, mire volt jó neki ez az ügy. Egyébként az egészet rákente a főnökére meg a médiára, de ez nem változtat azon, hogy ő végezte el a piszkos munkát.

Persze nem kérdezzük meg Füles Gézát, mert kit is érdekelne az ő véleménye? A történelmet biztosan nem.

Mindenesetre főhősünk elment arra a bizonyos összejövetelre, méghozzá feleségestől. Mert volt neki felesége, sőt gyereke is. Ilyen körülmények között borzasztó nagy könnyelműség gyanúsnak lenni, fokozottan és kiemelten gyanúsnak lenni pedig egyszerűen felelőtlenség. Márpedig azok után, amiket erről az úgynevezett alakuló ülésről jelentettek a hármas ügyosztálynak, Füles Géza olyannyira gyanús lett, hogy arra már jelző sincsen. A neje, az csak egy kicsit lett gyanúsabb, mint eddig: izgága kádergyerek, a hetvenes években ultrabalos volt, most megnézi, milyen az, amikor demokráciát játszanak, de majd elfelejti. Mert ez az egész csak játék, elvtársak, egy apró botlás a lenini úton, egy kis malterhiány a szocializmus építésében, de hamarosan úrrá leszünk a nehézségeken. És akkor aztán lecsapunk. Az olyanokra főleg, mint ez a Füles. Meg a Dévai, akivel az utóbbi húsz évben kesztyűs kézzel bántunk. Még írni is hagytuk, és úgyszólván sohasem zártuk be.

Egy megfelelően bemikrofonozott teremben aztán végképp megalakult a mocsarasbesenyői MDF-szervezet.

Sajnos, hogy a környülállásokról és a dolgok mibenlétéről valamiféle (bárha csak szubjektív) fogalmat alkothassunk, kénytelenek vagyunk nehány szót szólni Mocsarasbesenyőről is.

A város Ung és Berek megye székvárosa. A Lapos folyó partján fekszik, amely folyót a macska ugyan nem tudja átugorni, de egy közepes méretű farkaskutya akár egész nap átugrálhatja, oda-vissza. Állítólag valamikor hatalmas, pocsolyás semlyéket képezett a folyó a mocsarasbesenyői vár körül. Vagy százötven éve azonban a folyót mederbe szorították, a mocsarat kiszárították, a várat meg téglánként elhordták a város építéséhez, de olyan akkurátusan, hogy egy alapfal sem maradt belőle, amit a régészek kopogtathatnának a hosszú nyelű kalapáccsal. Valamikor a huszadik század dereka táján tettek az egyik bástya helyére egy oszlopot egy szélkakassal, mellé egy táblát, amire rá volt írva, hogy itt állt Mocsarasbesenyő vára, amely túlélte a török szultán, Savoyai Jenő és Béri Balogh Ádám ostromát, de belepusztult a praktikus és takarékos városépítő polgárok buzgalmába.

A városban van színház, mozi, gyár, kórház, több temető és iskola, még annál is több kocsma, és legalább három felekezetnek van temploma. Létezik továbbá pártház, kultúrház, megyeház és tanácsház, Kossuth-szobor és Lenin-szobor, egyszóval tipikus magyar megyeszékhely. Persze vannak egyéni vonásai is: akik valaha erre jártak, biztosan emlékeznek a kifordított fürdőszobára emlékeztető, csempével borított kultúrházra, és az ország legrondább szállodájára, amely a főtéren áll.

De ne legyünk igazságtalanok: tulajdonképpen ez egy szép kis századfordulós polgárváros, némi paraszti ízzel – csak a hatvanas-hetvenes években egy kicsit hirtelen nőtt meg. Ettől a szocialista városhizlalástól a polgársága is olyan munkás-paraszt lett, igazi szocialista embertípus, itt-ott egy kis értelmiségi beütéssel. De az értelmiséget nagyon be kellett ütni, mint bükkfába a szeget, mert a város nem nagyon akarta befogadni. Egyetlen alkotó értelmiséginek sikerült a létező szocializmus évtizedeinek folyamán beépülnie a város testébe, annak is úgy, hogy nem vették észre időben. Mire Mocsarasbesenyő észbekapott, Zakós Gedeon már országos hírű költő volt. A munkáját, mint megyei hivatalnok, elvégezte, ráadásul mindenféle díjakat kapott, így aztán nem volt mire föl kirúgni. Pedig még a pedigréje se volt rendben: nem volt egy munkásparaszt származék, és a családban volt leventeoktató is, ami ugye pártszempontból enyhén szólva zavarónak mondható körülmény. Csak ne írna olyan jó verseket! (Legalábbis a Kossuth-díj-bizottság azt mondta, hogy jó verseket ír.)

A többiek így-úgy vergődtek a felszínen, a város mélyébe nem tudtak behatolni. Különösképp a színház volt idegen test. Ezek a csepűrágók, akik itten suttyomban rombolják az épülő szocializmust! De támogatni kell a nyavalyásokat, mert egy-egy bemutatóra – a jóég tudja, miért – csak úgy özönlenek a pesti főelvtársak, Volgával, Csajkával. Ennyi csajka utoljára a háborúban volt a színház környékén. Na, hát még a végén büszkének is kell lenni rájuk!

Folyt. köv.

Magyar Álomvasutak - a zötyögés folytatódik

Ne mondjátok, hogy nekem mindig, mindennel bajom van. Igenis, tudok elégedett is lenni. Csak most, az elmúlt napokban egy kicsit sokat utaztam. Az, hogy az Alföldön nem tud úgy átkelni vonat, hogy ne késne húsz-huszonöt percet, már megszokott dolog. Az, hogy a pécsi gyors egyik kocsijának fékje épp alattam sült be, privát pech. Az, hogy Dombóvárig nem gyulladt ki a kocsi, privát szerencse. Láthatósági mellényben pompázó szerelők hada vette körül a füstölgő alvázú vasúti kocsit, úgyhogy biztosan megjavították. Kaposvárról visszafelé menet a pénztárnál közölték: sajna, a nemzetközi expresszre már csak első osztályú helyjegy van, úgyhogy csak első osztályra adhatnak pótjegyet.
Eleve már a pótjegyrendszerrel is el vagyok akadva: nem tudom, milyen megfontolásból kér a MÁV az amúgy normális gyorsvonatnak megfelelő menettulajdonságú, intercitynek kinevezett vonatokra pótjegyet, amikor nem ad érte semmilyen szolgáltatást. Nem értem, mi összefüggés van a kiadott helyjegyek és az IC-pótjegyek között, ha az utóbbi nem biztosít helyfoglalást? - mindegy, utazni akartam, hatszáznegyven forinttal többért, egyedül utaztam az első osztályon. Egyébként átnéztem a másodosztályra: kínai, vietnámi nagylányok aludtak óriási batyukon, keresztben három ülésen. Egészen biztos, hogy egyik se vett három helyjegyet. De nem kell mindent feltétlenül megérteni, különösen a vasutat nem hisz hallottuk már: rendőr, postás, vasutas...
A Keletiben bemondták, hogy a bukaresti gyors huszonöt percet késik. - No, hálistennek, akkor meg tudom venni a pótjegyet, amit elfelejtett kiadni a pénztáros Kaposváron - egyébként vidáman megbüntettek volna érte, a pénztáros lehet feledékeny, én nem. A huszonöt perc szépen eltelt, végül nagy nehézségek közepette háromszázadmagammal megtaláltam a nyavalyás nemzetközit.
Aztán csak álldogáltunk, még egy kicsit, meg még, végül egyórás késéssel elindult a ixpessz, és ezt a mínusz egy órát becsülettel tartotta Csabáig. Közben volt szerencsém konverzálni egy Romániába tartó atyafival, aki minden állomáson leugrott, kettőt szívni a cigarettájából, mert a vonaton szigorú bagótilalom van. Tizenegy órát utazik hazáig.
Én nem szívom, de tudom, hogy ennyi idő alatt bele lehet pusztulni az elvonási tünetekbe. De hát nem muszáj kényelmesen utazni, a fő az, hogy legyenek tilalmak, amiknek betartását ellenőrizni lehet, erre alkalmazni lehet embereket, akiknek az a dolguk, hogy minél több büntetéspénzt szedjenek be, hogy valamiből fizetni tudják a fizetésüket...

Vizek, madarak, virágok

Nem tudom, miért fotózom, ha nem láthatjátok a képeket, ezért aztán közreadom most itt a jobbakat. Ahogy a cím mondja: vizek, madarak, virágok - a természet szebbik fele, persze egy kis városi park- és kertkultúrával nyakon öntve. Nem akarok ezzel a fotósorozattal semmi különöset, csak mutatni nektek egy-két szép dolgot. Majd aztán filozofálok is egy keveset, akinek ez hiányzik, jöjjön holnap.

A képek egyébként Gyulán készültek, valamiféle fesztigyál alkalmával, ahol a vár tövében kondéros főzőverseny keretében fogyasztották a résztvevők békésen a békési pálinkát.



A várárokban lovagok aszalódtak saját készítésű páncélingben a tűző napon, a bográcsos gulyásfőzés mesterei jártak-keltek nadrág fölé kigyűrt méteres pocakkal, szaktanácsokat adva az ifjabbaknak, hogyan főzhetnek olyat, amitől nekik is ilyen szép, gömbölyű hasuk lesz.

Eközben a kacsák fütyültek a fesztiválra, békésen békásztak a tóban, a tó meg éppolyan szép volt, mint más napokon.

Somogyország - volt egyszer egy napilap

Volt egyszer... Nem igaz, kétszer volt. Kétszer volt Somogyország, de ilyen nevű napilap csak egyszer. Az első Somogyország az új Magyar Köztársaság első független hetilapja volt, a rendszerváltás lendületében jött világra, és a lendületét vesztett rendszerváltás temette maga alá.
A második 2007 őszén, napilapként indult. Tavasszal-nyáron már javában dolgoztak rajta: a somogyi FIDESZ aktivistái megpróbálták teljesíteni a tőkét biztosító Széles Gábor feltételét: 3000 előfizetőt kellett volna szerezniük az új napilapnak. Alá is írták több mint háromezren az ívet, hogy előfizetnek majd, ha a lap megjelenik. Erre az ígéretre állt föl a szerkesztőség, Bekes Józseffel az élen, aki akkor már az első Somogyország után túl volt a Somogyi Krónika című saját hetilapján, és komoly szerkesztői gyakorlatot szerzett a Blikknél és a Napi Ásznál. Jó csapatot szedett össze, a legerősebbet a Széles-féle vidéki lapok között. Némi kiadói tétovázás után október végén elindult a napilap. A legelső, ami kiderült, hogy az aláírók nem gondolták komolyan: a 3000 előfizetőnek a fele gyűlt össze. A szerkesztőség tette dolgát, novemberben, amikor odakerültem, jó és erős csapat volt együtt, az öregek és fiatalok csodálatos összhangban dolgoztak, és a fotósok olyan képanyagot hoztak, lelkesedésből, szinte ingyen, hogy bármelyik országos lapnak díszére vált volna. Tavasszal már egyedül voltunk: a többi vidéki Széles-lap először hetilap lett, majd megszűnt. A színvonal volt az, ami megtartotta az újságot, és Bekes lendülete. De a kiadó úgy látta, nem érdemes tovább finanszírozni a lapot. Nem jól látta, hiszen egy napilap - mindenki tudja, aki valamit ért a sajtómarketinghez - a harmadik-negyedik évben kezd közelíteni a rentabilitás felé. De az ő dolga. Márciusban hetilap, majd áprilisban megszűnés. Somogyország néven nem valószínű, hogy mostanában bárki is újra lapot mer indítani.
Talán még egy www.somogyorszag.hu elindul egyszer.
A szerkesztőség munkatársai voltak: Bekes József felelős szerkesztő; szerkesztők: Luthár Péter, Tóth Valéria, Földvári György; újságírók: Báthory Gyöngyvér, Burián Károly, Gombai Győző, Gungel Mónika, Kaponya Tünde, Mezei István; fotóriporterek: Klacsán Margó, Röhrig M. Dániel, Vígh István Ádám. Munkatársak voltak még: B. Szabó Gábor, Kraft Róbert, Laube Csilla, Lévai József, Lévay Mária, Szigetvári György, dr. Kovács Emőke, dr. Heintz Tamás ogy. képviselő. A sportrovatot Orosz Ferenc és csapata adta. Marketing: Luthár Kristóf.
Köszönet illeti őket, amiért lehetetlen körülmények között megpróbálták újjáéleszteni a polgári újságírást Somogyban.