Ne mondjátok, hogy nekem mindig, mindennel bajom van. Igenis, tudok elégedett is lenni. Csak most, az elmúlt napokban egy kicsit sokat utaztam. Az, hogy az Alföldön nem tud úgy átkelni vonat, hogy ne késne húsz-huszonöt percet, már megszokott dolog. Az, hogy a pécsi gyors egyik kocsijának fékje épp alattam sült be, privát pech. Az, hogy Dombóvárig nem gyulladt ki a kocsi, privát szerencse. Láthatósági mellényben pompázó szerelők hada vette körül a füstölgő alvázú vasúti kocsit, úgyhogy biztosan megjavították. Kaposvárról visszafelé menet a pénztárnál közölték: sajna, a nemzetközi expresszre már csak első osztályú helyjegy van, úgyhogy csak első osztályra adhatnak pótjegyet.
Eleve már a pótjegyrendszerrel is el vagyok akadva: nem tudom, milyen megfontolásból kér a MÁV az amúgy normális gyorsvonatnak megfelelő menettulajdonságú, intercitynek kinevezett vonatokra pótjegyet, amikor nem ad érte semmilyen szolgáltatást. Nem értem, mi összefüggés van a kiadott helyjegyek és az IC-pótjegyek között, ha az utóbbi nem biztosít helyfoglalást? - mindegy, utazni akartam, hatszáznegyven forinttal többért, egyedül utaztam az első osztályon. Egyébként átnéztem a másodosztályra: kínai, vietnámi nagylányok aludtak óriási batyukon, keresztben három ülésen. Egészen biztos, hogy egyik se vett három helyjegyet. De nem kell mindent feltétlenül megérteni, különösen a vasutat nem hisz hallottuk már: rendőr, postás, vasutas...
A Keletiben bemondták, hogy a bukaresti gyors huszonöt percet késik. - No, hálistennek, akkor meg tudom venni a pótjegyet, amit elfelejtett kiadni a pénztáros Kaposváron - egyébként vidáman megbüntettek volna érte, a pénztáros lehet feledékeny, én nem. A huszonöt perc szépen eltelt, végül nagy nehézségek közepette háromszázadmagammal megtaláltam a nyavalyás nemzetközit.
Aztán csak álldogáltunk, még egy kicsit, meg még, végül egyórás késéssel elindult a ixpessz, és ezt a mínusz egy órát becsülettel tartotta Csabáig. Közben volt szerencsém konverzálni egy Romániába tartó atyafival, aki minden állomáson leugrott, kettőt szívni a cigarettájából, mert a vonaton szigorú bagótilalom van. Tizenegy órát utazik hazáig.
Én nem szívom, de tudom, hogy ennyi idő alatt bele lehet pusztulni az elvonási tünetekbe. De hát nem muszáj kényelmesen utazni, a fő az, hogy legyenek tilalmak, amiknek betartását ellenőrizni lehet, erre alkalmazni lehet embereket, akiknek az a dolguk, hogy minél több büntetéspénzt szedjenek be, hogy valamiből fizetni tudják a fizetésüket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése