"Haladjon Ön is a korral - süssön Váncza* sütőporral!"
Ebben a meglehetősen bárgyú szlogenben benne foglaltatik a huszadik század haladáskomplexusa. A "fejlődés", a "haladás" fogalma társadalmi szinten rendszerint a "technikai fejlődés" fogalmával azonosul. A technika ebben a században valóban rendkívüli intenzitással fejlődik, valami egyre gyorsuló, daganatszerű burjánzással, és fejlődése az általánosan elfogadott tézis szerint az emberiség javát szolgálja.
Nomármost, hogy mi az emberiség java, azt elég nehéz eldönteni. Még az egyes ember se képes egyértelműen meghatározni, mi a jó az ő számára, nemhogy egy többmilliárd egyedből álló individuumkonglomerátum. Az emberiség csak a kiválasztott vezetőkön keresztül képes önmagát és szükségleteit meghatározni. A vezetők kiválasztása pedig épp eléggé esetleges ahhoz, hogy ne a többség, és végképp ne az egész érdekeit képviseljék.
A vezetők elsősorban a saját érdekeiket képviselik, és e sajátos érdekképviselet hajtja a világot, úgymond, előre. De mielőtt személyiségvizsgálatnak vetnénk alá a politikusokat, meg kell mondanunk: semmiben sem különböznek az adott társadalom átlagemberétől, mindössze a befolyásuk alá vont folyamatok nagyobb horderejűek. A politikai vezetőket mindig gazdasági érdekcsoportok irányítják, a gazdasági érdekcsoportokat pedig a könnyű, gyors profitszerzés vágya mozgatja.
Nem térek ki itt a tőke működtetésének bonyolult közgazdasági kérdéseire, hiszen ezek tárgyunk szempontjából teljesen lényegtelenek. A tőke működésének egyszerű fizikai folyamata a következő: a tömegeket fogyasztásra ösztönözni, ugyanezekkel az emberekkel megtermeltetni a fogyasztási javakat, ezáltal termelésfüggővé tenni a fogyasztásfüggő egyént, akinek így közvetve érdekévé válik a fogyasztásnövekedés, amelye termelésnöveléssel lehet követni, ez viszont a technológia változását, finomodását, az úgynevezett technikai fejlődést eredményezi. Az egyén sajátos rabszolgaságban él ilymódon: részt vesz a termelésben, hogy fogyaszthasson, de a termelés profitjából nem részesedik olyan mértékben, hogy maradéktalanul kielégíthetné rafinált módszerekkel felajzott fogyasztási vágyait.
Az igazi paradoxon az a folyamattal kapcsolatban, hogy az irányítók sem vonhatják ki magukat a hatása alól. Ugyanolyan rabszolgái az általuk koordinált növekedési folyamatnak, mint foglalkoztatottjaik.
A kérdés kulcsa tehát a növekedés. Ez a kifejezés a fejlődés biológiai értelmezésével rokon, és ebben az értelmezésben valóban helytálló a "technikai fejlődés" közhely általános használata.
A mítosz hordozója a propaganda.
Az ember természetes fogyasztói ösztönét kihasználó és felnagyító reklámok tömeges elszaporodása a gyorssajtó elterjedésének időszakára - az 1800-as évek első harmadára - tehető. Módszerei az idők folyamán alapvetően nem változtak, csak finomabbak, aprólékosan kidolgozottak lettek. Ezeket megintcsak nem érdemes ehelyt boncolgatni, hiszen a huszadik század minden szülötte bőrén érzi a hatásukat. Annyit csak róluk: bizonyos áruk plakátjai szakrális ikonként működnek. Ilyen például a Coca-Cola**, ez a fertelmesen cukros, orvosságszerű szirup, amit a propaganda tett a világ legtöbbet fogyasztott italává. Sok jobb ital van, és szinte minden ital egészségesebb nála, de a plakátja a legeldugottabb koszfészekben megtalálható, és az automaták és globalizált gyorsbüfék révén kényelmes hozzájutni.
A másik jellemző példa a kék vászonnadrág, amelyet Lee*** óta mint praktikus és kényelmes utcai viseletet reklámoznak. Különleges szabása sokféle betegség okozója, esztétikailag valahol a "még hordható" és a "rém ronda" kategóriák környékén helyezhető el. Ennek ellenére a ceig munkásnadrág (farmer****) óriási karriert futott be, köszönhetően a körülötte dúló reklámhadjáratoknak.
Az efféle ikonok foglalják el a "modern" ember fejében a szakállas Öregisten, a mosolygó Buddha és a hurik között sétáló Allah helyét.
A propagandának köszönhetően fejlődő termelő apparátus pedig rákos daganatként burjánzik a bioszféra testén. A terjeszkedő fogyasztás a fogyasztók életfeltételeinek rohamos romlásához vezet. Ez azonban nem tántoríthatja el a reklámokkal elkábított tömeget a termelés-fogyasztás ördögi körében való részvételtől. (Dehogy ördögi kör! Mókuskerék ez, az ördög, ha létezne, jókat röhögne rajta.)
A fejlődés-rögeszme ad abszurdum vitelének legjellemzőbb mutatványa volt az úgynevezett "létező szocializmus". A huszas évek Szovjetuniójának legkézzelfoghatóbb vívmánya a villamosítás volt, amelyet valamely szellemes szocreál propagandista a külföld felé azzal népszerűsített, hogy az egyszerű muzsikok "Iljics lámpácskai"-nak becézik a villanykörtéket. Ami lehetett igaz is, de ez inkább az orosz néplélek reklámja, mint a villamosításé.
"Az ember legyőzi a természetet!" - hirdették a május elsejei transzparensek (Május 1. A Munka Ünnepe. Ezen a napon hordozták körbe nagy körmenetekben a szocialista tábor országaiban a legszentebb ikonokat: Marx*****, Engels****** , Sztálin******* és Lenin******** képeit.)
És valóban: folyókat térítettek el, hatalmas külszíni bányákat nyitottak, addig elképzelhetetlen méretű kohóműveket és fegyvergyárakat létesítettek.
A fejlődésnek ez a militarista értelmezése a háborúkban megszokott eredménnyel zárult: a legyőzött elpusztult. A terjedő sivatag, az olajos tundra, a kopaszra nyírt tajga a haladó szocializmus csodálatos győzelmének tanúbizonyságai. Ráadásul a fejlődés evolúciós elméletét a revolúciós elmélettel cserélték fel: a Sztálin által továbbfejlesztett lenini doktrína a "permanens forradalom"-ról nemcsak politikai, hanem gazdasági kategória is. Miután ennek rendelték alá az egyes ember minden életmegnyilvánulását, még a normál kapitalizmusnál is embertelenebb társadalmi berendezkedést sikerült teremteniük.
Korszakalkotó eredményük a mítoszalkotásban a kortárs vezetők mitológiai hőssé emelése. (Az istenkirályság intézménye már az ókorban is ismert volt, ez azonban nem hatott ki visszamenőleg a királyisten gyermekkorára, és nem próbálták a tudomány és a fejlődés abszolút mércéjeként beállítani az uralkodó összegyűjtött műveit.)
A totális fejlődésre alapozott rendszer összeomlott. Mivel ez volt a műszaki forradalomra alapult államkapitalista társadalom legdurvább formája, összeomlása komoly figyelmeztetés: hamarosan követni fogják a kifinomultabbak is. A természet folytonos változása nem enged meg olyan egyenes vonalú, töretlen és rohamos fejlődést, mint amilyet az újkor civilizátorai elképzeltek.
A természet katasztrófák sorozatán keresztül építi át meg át önmagát. Kész, berendezett, fejlett világokat képes kipusztítani, hogy újakat teremtsen helyettük. Nem kell másra gondolnunk, csak a dinoszauruszok kihalására. Nekik tragédia, a természetnek esély egy újabb világ-kísérlet létrehozására. És most itt a kísérlet eredménye: néhány milliárd ember, és újra egy fajspecifikusan berendezett világ. Itt minden az embert szolgálja, aki szentül hiszi, hogy az általa elindított fejlődés töretlen, és ez így mehet az idők végezetéig. A katasztrófa pedig már itt lapul a jól berendezett világban. A fehérjeszerkezetek rendkívül bomlékonyak. De hadd ne mondjak itt próféciát: a világnak nem lesz vége, legfeljebb a technikai civilizációnak, esetleg az emberiségnek. A természet él tovább, és űzi játékait.
Az utóbbi három mondatot azért írtam le, hogy ne mondja senki: tudtam, és mégsem szóltam előre.
*Váncza – egy úgynevezett márka,ilyen fantázianevekkel próbálták meg vonzóbbá tenni áruikat a huszadik század gyárosai.
**Coca-Cola: a század legnépszerűbb üdítőitala. Az amerikai kultúra két fő pillére a Coca-Cola és Miki egér.
***Lee: Amerikai szabó, a farmernadrág feltalálója.
****farmer: indigóval színezett vászonból készült nadrág. Amerikában a tizenkilencedik század végén kezdett terjedni, a huszadik század második felétől a globalizáció jelképeként szerte a világon viselik. A harmadik évezred elején kezd kikopni a divatból.
*****Marx, Karl: tizenkilencedik századi német közgazdász és filozófus, a kommunizmus kitalálója. Nem ezért szeretjük: fő műve, A tőke a kapitalista gazdasági és politikai rendszer alapos és megbízható elemzését adja. Megfelelő kritikával elemzései máig használhatók.
A Szovjetunióban szentként tisztelték, képe minden pártirodában ki volt függesztve.
******Engels, Friedrich: német közíró, filozófus. Marx társa az úgynevezett marxista filozófiai tézisek megalkotásában. Marx halála után ő terjesztette el a kommunista ideológiát szerte Európában.
*******Sztálin (Joszip Viszarionovics Dzsugasvili) Grúz származású forradalmár és államférfi. Lenin halála után ő szilárdította meg az úgynevezett proletárdiktatúrát az orosz birodalom területén. A második világháború után birodalma határai erősen Nyugatra tolódtak: fél Európa a szocialista táborba tartozott. Halála (1953) után az általa felépített birodalom viszonylag gyorsan felbomlott: halálának negyvenedik évfordulóját már Oroszországban is csak kisebb, elszántan nosztalgiázó csoportok ünnepelték meg.
*******Lenin: (Vlagyimir Iljics Uljanov) Orosz filozófus, politikus, államférfi. 1917-ben az Oroszországban a világháború okozta elégedetlenségből kirobbant forradalmat meglovagolva és továbbfejlesztve, létrehozta a Szovjetuniót. Német emigrációból tért vissza, első dolga volt különbékét kötni Németországgal: valószínűleg eredetileg a német titkosszolgálat megbízásából dolgozott. A lehetőség megragadásával viszont egy új világbirodalom alapjait rakta le, amelyet utóda, Sztálin szilárdított meg, ha nem is hosszú időre. Társadalomépítő kísérlete, ha nem is túl sikeres, történelmi távlatból szemlélve érdekesnek nevezhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése