2009. szeptember 8., kedd

Somogyország - volt egyszer egy napilap














Volt egyszer... Nem igaz, kétszer volt. Kétszer volt Somogyország, de ilyen nevű napilap csak egyszer. Az első Somogyország az új Magyar Köztársaság első független hetilapja volt, a rendszerváltás lendületében jött világra, és a lendületét vesztett rendszerváltás temette maga alá.
A második 2007 őszén, napilapként indult. Tavasszal-nyáron már javában dolgoztak rajta: a somogyi FIDESZ aktivistái megpróbálták teljesíteni a tőkét biztosító Széles Gábor feltételét: 3000 előfizetőt kellett volna szerezniük az új napilapnak. Alá is írták több mint háromezren az ívet, hogy előfizetnek majd, ha a lap megjelenik. Erre az ígéretre állt föl a szerkesztőség, Bekes Józseffel az élen, aki akkor már az első Somogyország után túl volt a Somogyi Krónika című saját hetilapján, és komoly szerkesztői gyakorlatot szerzett a Blikknél és a Napi Ásznál. Jó csapatot szedett össze, a legerősebbet a Széles-féle vidéki lapok között. Némi kiadói tétovázás után október végén elindult a napilap. A legelső, ami kiderült, hogy az aláírók nem gondolták komolyan: a 3000 előfizetőnek a fele gyűlt össze. A szerkesztőség tette dolgát, novemberben, amikor odakerültem, jó és erős csapat volt együtt, az öregek és fiatalok csodálatos összhangban dolgoztak, és a fotósok olyan képanyagot hoztak, lelkesedésből, szinte ingyen, hogy bármelyik országos lapnak díszére vált volna. Tavasszal már egyedül voltunk: a többi vidéki Széles-lap először hetilap lett, majd megszűnt. A színvonal volt az, ami megtartotta az újságot, és Bekes lendülete. De a kiadó úgy látta, nem érdemes tovább finanszírozni a lapot. Nem jól látta, hiszen egy napilap - mindenki tudja, aki valamit ért a sajtómarketinghez - a harmadik-negyedik évben kezd közelíteni a rentabilitás felé. De az ő dolga. Márciusban hetilap, majd áprilisban megszűnés. Somogyország néven nem valószínű, hogy mostanában bárki is újra lapot mer indítani.
Talán még egy www.somogyorszag.hu elindul egyszer.
A szerkesztőség munkatársai voltak: Bekes József felelős szerkesztő; szerkesztők: Luthár Péter, Tóth Valéria, Földvári György; újságírók: Báthory Gyöngyvér, Burián Károly, Gombai Győző, Gungel Mónika, Kaponya Tünde, Mezei István; fotóriporterek: Klacsán Margó, Röhrig M. Dániel, Vígh István Ádám. Munkatársak voltak még: B. Szabó Gábor, Kraft Róbert, Laube Csilla, Lévai József, Lévay Mária, Szigetvári György, dr. Kovács Emőke, dr. Heintz Tamás ogy. képviselő. A sportrovatot Orosz Ferenc és csapata adta. Marketing: Luthár Kristóf.
Köszönet illeti őket, amiért lehetetlen körülmények között megpróbálták újjáéleszteni a polgári újságírást Somogyban.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Gyuri!
    Örülök, hogy megemlékeztél az utolsó igazi somogyi napilapról. Szomorú, hogy ilyen rövid életű volt. Hiszem, hogy vannak még ebben a megyében olyan elkötelezett zsurnaliszták, akik valamikor valamilyen formában újra sikeresen felélesztik a polgári újságírást, s azzal együtt a hiteles tájékoztatást.
    Üdv: Kraft Robi

    VálaszTörlés