KEPENYES

Kepenyes Pál szobrászművész kiállítása nemrég zárult le Békéscsabán. Neve nincs benne a magyar köztudatban, de benne lehetne, mivel egy olyan hazánkfiáról van szó, aki jó hírünket kelti a világban.

Jelenleg Acapulcóban él, szobrait aranyárban veszik Hollywood hírességei. Többek közt ő tervezte az ékszerket, amelyeket a Conan, a barbár című film szereplői viseltek.

Rézből, bronzból készült, mozgatható, interaktív szobrai a szépség hiábavalóságáról beszélnek, ékszerei pedig a fantázia mindenhatóságáról.

Aki nem látta, sajnálhatja, aki látta, sokáig emlékezni fog rá; remélhetőleg lesz még kiállítása Magyarországon a közeljövőben.

Bojár Iván András írja róla az ART Magazin 2009/3. számában:

Az elmúlt hatvan-egynéhány év szorongatott helyzetű hazai szobrászata mellett külföldön kibontakozó magyar szobrászat nagy alakjai, mint az említett Schöffer, Pan, Székely, Tot – mindenekelőtt e két utóbbi, hagyományos szobrászatot gyakorló művész – mellé odakívánkozik a Kondoroson született Kepenyes Pál neve.

A ’40-es években tanulmányait az Andrássy úton kezdő Kepenyes pályáját korán derékba törhette volna a Rákosi-éra őt is utolérő végzete, a börtön, amelyből kevéssel a forradalom előtt, öt év után szabadult. A hideg és szűkös börtönéveket követően érthető volt, hogy nemzedékének sok százezer tagjához hasonlóan Kepenyes is a tág teret, az emigrációt, a művészet fővárosát, Párizst választotta. A Rue Bonapartén töltött három akadémiai év után az ötvenes évek vége felé a még mindig szegény, deprimált, sokszor esős Párizsból a művésznek végre elegendő meleg klímát ígérő Mexico Citybe költözött, majd a korai hatvanas években, mielőtt pályája kiteljesedésének végleges helyszínét, Acapulcót megtalálta volna, egy évet New Yorkban töltött.

Ez utóbbi időszak kiváló tapasztalatokat biztosított számára a kortárs szobrászat megismerése, a saját út, a saját mondanivaló és a saját formavilág megtalálása szempontjából. Ugyanakkor az életútnak éppen ezek a vargabetűi magyarázzák, hogy Kepenyes életműve, annak gazdagsága, minősége ellenére, az Európában maradt Amerigo Totéval vagy Pierre Székelyével szemben, szinte teljesen eltűnt a hazai művészettörténet látóteréből.

Bár magyar mivoltát mindvégig megtartotta, sőt hangsúlyozta, ő az emigráns létstratégiák közül – különösebb elhatározás nélkül, mondhatni ösztönösen – a teljes integrációt választotta.